Az elmúlt 1,5 hónap bejegyzés nélkül tellt, ennek több oka volt: félév vége, vizsgaidőszak, költözés, karácsony, és a téli utazgatás. Nagyjából az valósult meg, amit annó még itt írtam – a szaggatottal jelölt, New Orleansi “kanyar” is összejött.

Szóval az útvonal a kövekező volt: St. Augustine, Brunswick, Savannah (2 éjszaka), Hilton Head Island, Beaufort (1 éjszaka), Charleston (2 éjszaka), Columbia, Asheville (1 éjszaka), Fontana-gát, Atlanta (4 éjszaka). Aztán itt én repülőre ültem (a többiek mentek tovább Nashville és Memphis irányába), ami nagyon is jó döntésnek bizonyult. Chicago érintésével hazarepültem, aztán egy hét karácsonyozás után már New Yorkban voltam (4 éjszaka), majd New Orleansszel zártam (3 éjszaka). Mindez december 13-ától január 6-áig tartott. Igazából 1-1 nap New Yorkban és New Orleansben nagyon jól jött volna, de remélhetőleg előbbibe még el tudok látogatni hazautazásom előtt.

Élménybeszámolók majd valószínűleg lesznek, plusz linkek több száz/ezer képre – amúgy ezen időszak alatt 87 tweetem született, ha jól látom, azok között is van pár érdekes poszt.

Térképen amúgy valahogy így néz ki az autós útvonal:

Pontos távot most nem tudnék mondani, annyi biztos, hogy már Asheville-ben átléptük az 1000. mérföldet. Onnan az atlantai szállásunk 330+ mérföldre volt, plusz ha hozzáveszem, hogy Atlantában is elég sokat közlekedtünk, tippre az 1500at átléptük, amíg én is a “fedélzeten” voltam, az pedig 2400+ km. Mellesleg a légitársaságok adatai szerint repülővel 12216 mérföldet utaztam, ami kb. 19660 km.

Elsőként írnék pár sort az ideútról – lehet, hogy elég hosszú lesz.

A jegyeket nem sokkal az indulás előtt, kb. 3,5 héttel korábban vettük meg. Az árak elég durván változtak attól függően, hogy melyik nap és melyik városba megyünk – mi így megkaptuk a jegyet 195 ezerért (plusz tízezer kiállítási költség), de volt 370 ezres ajánlat is. A jegy amúgy retúr, a májusi hazautazás is benn van (azt nem tudom, hogy mennyire módosítható a dátum, mi a diplomaosztó után egy hétre foglaltunk). A légitársaság a Delta, ez az egyetlen cég, aki ebbe a városba repül – az más kérdés, hogy mi nem ide vettük a jegyet, hanem a szomszéd városba, Orlandoba (másik opció az American Airlines lett volna).

Augusztus 10-én, hétfőn indultunk Budapestről, a Ferihegy 2B terminálról egy 767-300ER fedélzetén. Elég kései, délután 1 óra 15 perces indulással indultunk. Illetve csak indultunk volna, ugyanis már a beszállás is csúszott vagy fél órát, és a felszállási engedélyt is jó sokára kaptuk meg – így végül 1 és negyed óra csúszással indultunk el. Kicsit észak felé repült a gép, Pozsony felé, de érintettük Írországot és Kanada partjait is. Középen ültem (2+3+2 ülés van egy sorban a 767-esen). Nem volt semmi ülésbe épített kijelző, vagy hasonló extra, ellenben fülhallgatókat kaptunk, a karfán váltogatva csomó féle zenét lehetett hallgatni és három filmet is vetítettek (Duplicity, Monsters vs. Aliens, ) – eléggé szar hang és képminőségben. Kaját kétszer kaptunk, mindegyik simán ehető volt, de nem túl sok. Egyik valami csirke volt krumplival és zöldséggel (tésztát is lehetett volna választani), másik egy kis üres pizza. Mindegyik mellé volt süti és ital is (én sört ittam). Meg párszor jöttek még vizet, kávét, teát osztogatva, de ha kérte az ember, akkor sört és üdítőt is adtak.

New Yorkban a JFK reptérre (John F. Kennedy International Airport) érkeztünk. Kicsit aggódtunk, hogy mi lesz a késés miatt, de mire odaértünk, már csak fél órás csúszásban voltunk kb. Gyorsan leszállítottak mindket, majd hangosan és gyorsan kiabáló emberkék útba igazítottak minket (akik olyan gépre mentek csatlakozni, ami hamarabb indult, azokat előreengedték). Az ellenőrzésnél semmi extra nem volt, kérdeztek pár kérdést, és lecsekkolták, hogy kitöltöttük-e a repülőn adott vámpapírokat és nemtommiket (az egyiknek az alját betűzték az útlevélbe). Hoztam magammal szalámit, pálinkát, pedig asszem nem szabadott volna. I-20-as tanulói papírjaink vannak, talán minket azért nem szívattak (vagy mert már este volt), pedig hallottam rémtörténeteket ezekről a tisztségviselőkről (Immigration Officer).

3 óra 10 percünk volt az átszállásra, ebből ugye késtünk felet, meg félóra elment a papírmunkával és átjutással, de még így is maradt sok időnk. Mondjuk kellett neki vagy 15-20 perc, mire átmentünk a másik terminálra, kb. a reptér két csücske volt (?), bazi nagy légi kikötő ez a JFK. Mondjuk annyira nem szép, látszik rajt, hogy eléggé öreg.

Közben vettem egy ásványvizet több, mint 500 forintért, meg beszélgettünk egy hölggyel, aki a Disney Worldben dolgozik és szidta a Deltát. A beszállás is itt csúszott kicsit,  és megint sokáig ácsorogtunk az aszfalton (valami miatt lezárták a repteret az egyik leszállás után, de baleset nem volt – utána meg már tízesével álltak sorban a gépek). És vagy 3/4 óra csúszással indultunk. Ez kicsit kalandosabb volt, ugyanis a gépből rémísztő recsegő hangok jöttek már a földön és a felszálláskor is, valamit úgy tűnt, mintha nehezen indult volna be a hajtómű (de mindenesetre rosszabb hangja volt, mint egy láncfűrésznek). Ezt csak tetőzte, hogy ezúttal nem hogy ablak, de ajtó mellett ültem, és egész jól hallottam a szél süvítését és a gép fala is nagyon hideg volt, fáztam is kicsit. Ja, és felszállás előtt közölték velünk, hogy hiányzik a gépből egy APU nevű cucc (Auxiliary Power Unit), de az nem is fontos, csak légkondink nem lesz a földön… Mellesleg egy MD-88-as volt. Ja, és még valami: egy vihar tartott felénk épp, már felszálláskor is durva villámokat láttam az ablakon, és elég goromba felhők között repültünk (nem mentünk túl magasan szerintem, bár nem sokat láttam). Kicsit féltem, na.

Nagyrészt átaludtam az utat, amenyire a hidegben tudtam.  Egyszer kaptunk valami kis harapnivalót meg talán egy 5-6 grammos kis zacsi mogyorót előtte. Orlando körül gyönyörű volt a látvány, már eléggé korán lejjebb ereszkedtünk (horrorisztikus hangok ismét), és átrepültünk a kivilágított környék fölött, nagyon szép volt (New Yorkot nem láttuk, a reptér meglehetősen messze van ott). Egyébként marha jól néz ki a holdkelte, mikor egy darabig a repülő a Hold “felett” repül. A földetérés ismét sima volt, és megint hoztunk egy csomót a késésből.

Az orlandoi repülőtér (MCO) gyönyörű, minden csillogóan tiszta, pálmafák, szükőkutak, finom illat. Ja, és kis pilóta nélküli vonat viszi be az utasokat a terminálról. Igaz éjjel érkeztünk, de már akkor pofán vert minket a meleg, sejtettük, hogy ez itt durva lesz. Aztán az (ingyenes) transzferünket kellett megtalálni, ami nem is volt egyszerű az információhiány és a bazi nagy reptér miatt. Felhívtam a megadott kontaktot, aki ismét nem sok újat mondott (meg nem is nagyon hallottam a buszok zúgása miatt), 55 másodperc ~1100 Ft-omba (!!) került a magyar telefonról. Végül aztán vagy 20 perc járkálás után megtaláltuk (ott, ahol korábban már jártunk, de akkor még nem volt ott). Ezután még meg kellett várnunk egy kenyai és egy kínai srácot, amivel szintén elment vagy háromnegyed óra (vagy még több).

A következő kaland itt kezdődött. Miközben vártunk, műanyag csapágyak, gyűrűk, akármik kezdtek el kipotyogni a kisbuszból (motort és légkondit sose állította le a sofőr), majd nagyon fura hangja is lett. Nagy soká elindultunk egy félig szétesett kocsival, de kiderült, hogy sokáig nem jutunk – induláskor már nem volt szervó meg légkondi, majd a hűtővíz hőmérséklet is erősen emelkedni kezdett. Szóval valamelyik ékszíj szétvert valamit, vagy fordítva – a lényeg, hogy ki se jutottunk a városból, már félre is álltunk egy benzinkútnál.

Itt 40-50 percet vártunk, míg megérkezett egy másik busz, közben egy jót beszélgettünk a sofőrrel hurrikánokról, autókról, árakról és a környékről. Szóval végülis kaptunk egy csomó hasznos infót. Végre aztán megjött a másik busz, éjszaka/hajnalban végre tényleg elindultunk. Kicsit félálomban voltam, nem nagyon figyeltem az útra, csak hogy minden ki van világítva és jó széles, soksávos utak vannak errefele.

Végül közel hajnali 4 volt, mire megérkeztünk (eddigre én már 27 órája voltam úton, Budapestre is el kellett jutnom). Félig-meddig kipakoltunk, váltottunk pár szót az itt lakó etióp sráccal, és aludtunk – úgy 4-5 órát, mert másnap már programunk volt…