Kb. a legnagyobb sztereotip kérdés, ami instant felmerül mindenkiben.

Nem, nem mindenki. Bár a kövérek aránya nagyobb, mint otthon, a többség itt sem 150 fölött van. Egyébként is kérdéses, hogy ki számít kövérnek, az orvosok elég alacsonyan húzzák meg a vonalat.
Én főként az iskolában találkozok emberekkel – itt nem magas a kövérek aránya. A boltokban, utcán, stb. körülnézve azért egyértelmű, hogy az átlagsúly az európai felett van az átlagemberek között.

Ami azonban tényleg durva: az IGAZÁN kövérek aránya sokkal nagyobb. Értem ezalatt az olyan embereket, akik már (szinte) menni sem tudnak. Helyette kis mozgássérült-kocsikkal vagy golfkocsi szerű gépezetekkel közlekednek. Egyik tanárom is némileg hasonló cipőben jár, elsőre elszörnyedtem kicsit. Persze a lépcsőzéssel nem mer megpróbálkozni – be nem szállnék mellé a liftbe.

Amúgy az hagyján, hogy gyorskajáldában esznek (más nem is nagyon van), de ki se szállnak a kocsiból! Még a gyógyszertáraknak is van “drive thru” ablakuk, ahol ugyebár csak megáll a fazon kocsival és ablakon keresztül rendezi a bizniszt.

Nem tudom említettem-e, de akármit veszek ill. akárhova megyek, itt mindig rám jár a rúd, és valami elromlik, hiányos, nem működik vagy elveszik.

Így volt ez a telefonommal is, még mikor 1,5 hónapja megvettem – aztán pár napja megint.

Az első kör: telefon megvételekor az online aktiválás kapásból nem működött, így nekiálltam telefonos ügyfélszolgálattal beszélgetni (feltöltőkártyás telefon, aktiválni kell). Miután lezsíroztam velük, már azt hittem minden fasza, de a telefon csak nem működött – hívtam őket megint, azt mondták, náluk rendben van minden, s keressek egy másik telefont, amiről tudok beszélni, és akkor ők végigvezetnek engem a problémamegoldás rögös procedúráján – csak azt nem fogták fel, hogy a telefon működik és vonal is van, hisz arról beszélek, csak állandóan a központba irányít át (a problémamegoldás ilyen “biztosan behelyezte a SIM kártyát?” “be van kapcsolva a készülék?” jellegű kérdésekből áll). Bementem hát a plázába a T-Mobile kioszkba, ahol nem tudtak segíteni, mert állítólag feltöltőkártyással nem foglalkoznak.
Már épp tele volt a tököm, mikor pár nap múlva benéztem a T-Mobile SZAKÜZLETBE, ahol viszont végtelen segítőkészek voltak (este 9-kor, épp az üzletvezető intézte az ügyemet). Sőt, még azt is elmagyarázták, hogy az ügyfélszolgálaton droidok ücsörögnek, szóval ne lepődjek meg. Persze a rendszerben volt a hiba rossz IMEI szám vagy SIM sorozatszám volt hozzárendelve az accountomhoz.

Második kör: pár héttel később, Miamiban sikeresen elvesztettem ezt a telefont. Valószínűleg a fürdő shortom zsebében volt, miközben én a langyos déli áramlatban lubickoltam… Miután visszajöttünk, néhány nap múlva eltoltam a seggem a szaküzletig, ahol megint problémamentesen, 2-3 kattintással és nagy adag mosollyal intézték el. Kértem egy új SIM-et, valamint egy telefonszám-átmozgatást erre az új SIMre – de a hölgy közölte velem, hogy ennél ez egyszerűbben megy: leakasztott egy SIMet a polcról, hozzárendelte az ügyfélazonosítómhoz, és már kész is. Mindezt INGYEN. Ja, és ami még meglepőbb volt: az egyenlegem is megmaradt.

Szóval ismét csak annyit tudok mondani, hogy példát lehetne róluk venni: ha a jó ajtókon kopogtat az ember, minden gördülékenyen megy, és ha egy szolgáltatást igényel/újít meg/stb, nem húzzák még le extra költségekkel ellenben az otthoni “fizess, hogy aztán még évekig fizethess nekünk” elvvel.

A tanulság meg, hogy egyenesen a szaküzletbe kell menni hasonló esetben :)

Azaz kötelező vétel.
Pár cucc, amiket muszáj volt már így rögtön az elején megvennem, mert nélkülük halál van.

• Biciklli – enélkül nem lehet Melbourne-ben közlekedni, gyalog 1-2 üzletet leszámítva minden messze van. A Best Buy (és mellette a pláza) pl. bringán is negyed órára van innen. Strand vagy belváros meg még annál is messzebb. (lehet, hogy veszünk egy autót is, de az még a jövő zenéje)
• Telefon – ezt meg egyrészt kérik mindenhol (mármint a telefonszámot), másrészt elérhetőnek kell lenni. Az otthoni telefon is működik (megj.: itt más frekvencia van használatban, szóval sok otthoni telefon egyáltalán nem használható itt), de a roaming miatt csillagászati árakon lehet telefonálni vele. Persze hazafele meg olcsóbb a Skype, szóval oda is befizettem 10 dollárt. Prepaid, azaz feltöltőkártyás telefont vettem – kicsit szopatós itt a dolog, ugyanis megvesz az ember 30 perc beszédidőt (itt nem pénzre megy), de az akkor is prög lefele, ha őt hívják…
• Tankönyvek – na ez az instant halál, nem a lángszóró. Az ember felmegy a suli könyvesboltjának honlapjára, beírogatja hogy milyen tárgyai vannak, és a rendszer kiköpi neki, hogy HA van használtan, akkor mindössze 495 dollárba fog kerülni neki a pakk (az közel 100 ezer Ft). Persze gyorsan körbekérdeztünk, s kiderült, hogy az a legutolsó hely, ahol könyvet szabad venni, de még így is sok lesz (az olcsóbbakat onnan veszem, párat meg már vettem használtan, hirdetés alapján).
  szerk: ja, és ebben még nincs benn a két jelek tankönyv, amit ugye utólag vettem fel.
• Adapter – mert az otthoni dugók nem mennek bele az itteni szar dugaljakba. Nem is beszélve arról, hogy itt 110 volt és 60 Hertz van, szóval tök más, mint otthon (szerintük ez biztonságosabb, hát tudnék vele vitatkozni). Szerencsére minden készülékem adaptere képes megbírkózni ezzel a szabvánnyal is.

Majd az árakról is írok valamikor a közeljövőben…