Három napot plusz egy estét és reggelt töltöttem Atlantában – ugyan nem sikerült mindent megnézni, amit szerettem volna, de ha az embernek van egy ütemterve (és ugye be is tartja…), 3-4 nap alatt nagyrészt végig lehet nézni a várost és látványosságainak nagy többségét. A Stone Mountain-hez pl. hiába mentünk ki, télen zárva van, és egyébként is már sötétedés környékén voltunk. Ugynakkor a város legismertebb látványosságait megnéztük (Coca Cola múzeum, Olimpiai park, CNN, Georgia Akvárium, Peachtree utca).

A 8. nap nagy részét belvárosi sétával és az akváriummal töltöttük – utóbbi szerintem nem éri meg az árát, a floridai (Tampa) sokkal informatívabb és érdekesebb, még akkor is, ha Atlantában a világ legnagyobb akváriuma van, pár tényleg nagy cápával. A belváros viszont nagyszerű, nekem nagyon tetszett, ahogy a déli építészet beolvad a nagyvárosba, valamint egész tiszta is – nem is beszélve arról, hogy az utak és járdák is teljesen jó állapotban vannak. Az Olimpiai park így télen nem volt nagy szám, szökőkutak természetesen nem üzemeltek, és elég fakó volt az egész park, de még így is szép volt.

A 9. nap bementünk az Atlantai Nemzeti Bankba, illetve annak múzeumába (12 körzetre van osztva az ország, az Atlantai “Fed” a délkeleti régióért felelős – lsd. bővebben Magyar Wikipédia). Nagyon érdekes volt, nem csak maga a klasszikus értelemben vett múzeum rész, hanem pl. lehetett aranyrudat emelgetni (jó nehéz), vagy megtapogatni egy csillét, amint pár tucat millió dollár van, vagy nézni a jómunkásembereket, ahogy pénzt szortíroznak. Fényképezőt amúgy le kellett adni, minden táskával egyetemben. Szerettem volna még a History Museumot is megnézni (aminek botanikus részei is vannak), de rajtam kívülálló okok miatt ismét több órás késésben voltunk, így zárás előtt nem sokkal értünk oda, úgy meg nem sok értelme volt.

Másnap viszont egész korán keltem, úgyhogy, csakúgy, mint a Sullivan’s Island esetében, kocsiba pattantam, és mentem egy kört, mielőtt a többiek felébredtek. Körbejártam az állami parlamentet és környékét, valamint egy parkot és temetőt is meglátogattam. Mindegyik felettébb tetszetős volt. Erre a napra jutott még egy CNN múzeum, ami egész jó volt, de ha még inkább belementek volna a technikai részletekbe, akkor lett volna igazán érdekes. Valamint egy Coca Cola múzeum, ami meglepően jó volt, nem gondoltam volna, hogy ennyi színes, érdekes dolgot be lehet süríteni egy ilyen múzeumba, hát még, hogy ingyen üdítőkóstoló van a végén (a világ minden tájáról van vagy 50+ féle Coca Cola termék, kb. lehetetlen mind végigkóstolni). Aztán még a Little Five Pointot is meglestük ketten sebtében, nagyon érdekes városrész, jó lett volna leülni ott egy étterembe, nagyon hangulatos helynek tűnt mind. És este még egész jó helyet is találtunk, ahonnan az egész skyline-t lehetett látni.

Nagyon tetszett Atlanta, a délkeletről talán ez volt számomra a legtetszetősebb (vö. Miami, Tampa, St. Pete, Orlando). És számba véve, hogy hatalmas közlekedési csomópont is, élni is sokkal szívesebben élnék itt, mint a fent említett városokban.

Téli körút – 3. rész: Atlanta is a post from: Irány Florida!

Szinte korrekt időben elindultunk, majdnem “ütemterv” szerint sikerült délre Columbiaba érni. Ez Dél-Karolina fővárosa egyébként, 130 ezres város, vonzáskörzettel együtt 0,75 milliós. Eredetileg én itt egy kis városnézést és rövid múzeumozást terveztem, utóbbi hosszúra nyúlt, mert javaslatom ellenére mindkét részlegre vettünk jegyet, nem csak a háborús múzeumba. Nos, a másik részleg elég szar volt, és még később is indultunk, aminek köszönhetően este rendesen megszívtuk, de erről majd mindjárt.
Már reggel óta szakadt az eső, ezért is menekültünk egyenesen be a múzeumba. Ezután azért még körbejártuk Parlamentet (“Államház”), és környékét, még szakadó esőben is szép volt. 6 előtt nemsokkal indultunk el, a kb. 3 órányi útra lévő Asheville-be, keresztezve menet közben a North-Carolinai határt. Már a reggeli eső- és szélvihar is aggasztó volt, mikor egy-egy széllökés majdnem ledobta az Explorert az útról, de talán még egy órája se voltunk úton Columbiából és havazásba fordult a szituáció. Ez azt eredményezte, hogy rövid hatállyal durván belassult a forgalom, még csak félúton jártunk, de már kezdett éjszakába hajlani a nap, s hamarosan meg is állt az egész forgalom.
Pár óráig még reménykedtünk, és esetenként örültünk ha csak pár métert is haladtunk előre, aztán világossá vált, hogy az utak járhatatlanok, az autópályát lezárták alattunk. Útszélen tucatnyi magára hagyott autó, leállósávokat és pihenőhelyeket teljesen elfoglalták a kamionok. Szóval az autópályán aludtunk, egy egész kocsioszlop társaságában. Úgy kb. félóránként ébredtem fel, hogy járassam kicsit a motort – így kb. 3 óra alvás után ébresztettek a rangerek, hogy indulni kéne, feloldották az útzárat. Persze a másik autópályára átkeveredéskor megint hatalmas dugó alakult ki, itt még kb. fél órát aludtam a lehajtón.
A hatodik nap képei: Flickr.

Aztán Asheville környéke már egész jó volt, valahol szinte járatlan hó volt az úton, ott jól lehetett rallyzni, a főbb utak viszont tiszták voltak. Legjobb lett volna egyenesen menni tovább, hisz már reggel 8 körül jártunk, de Orsi ragaszkodott a pár óra alváshoz. A kocsival viszont sikerült bennragadni a hotel parkolójának jeges havában (kanyar, emelkedő, hátsókerékhajtás kombó nem a legszerencsésebb), úgyhogy még ástunk-toltunk-húztunk is vagy 2 órán keresztül. Közben találkoztunk jófej emberekkel, akik segítettek, majd átmentünk az ő kocsijaikhoz, azokat is kiráncigáltuk. Összességében nagyszerű kaland volt, bár meglehetősen fárasztó. Főleg, hogy ezután még egy 6+ órás vezetés állt előttem.

Asheville amúgy egy hangulatos kis város, de ők se nagyon láttak még ekkora havat decemberben (azért még mindig eléggé délen vagyunk, és 1000 méter alatt). Egyszer szívesen ellátogatnék ide nyáron. Túl sok időnk nem volt várostnézni a fél napos csúszás és a hideg miatt – egyébként a belvárosban egy csomó üzlet be volt zárva az időjárás miatt. Következő megálló a Fontana-gát volt. Ez egy egész nagy, 721 méter hosszú és 150 méter magas gát, nyáron hídként is funkcionál, most le volt zárva. Lementünk az aljához is és felmentünk a tetejéhez is, nem semmi szerpentinen kellett döcögni, nem egy helyen 10 mérföldes sebességkorláttal. Egyébként nem csak a látvány de a hanghatás is egész durva volt.

Innen már aztán Atlanta következett, igaz elég hosszú úton. Szerettünk volna minél hamarabb kikerülni az erdőből-hegyről, úgyhogy inkább Tennessee felé mentünk (konkrétan Knoxville felé) – nos, a GPS egy kicsit átvert minket, valószínűleg ebben az irányban sem volt radikálisan rövidebb a hegyi/erdős szakasz, viszont összességében azért jóval hosszabb volt az út, éjszaka is volt már rendesen, mire dél-Atlantába értünk. Tanulság, hogy egy öreg GPS-ben nem szabad megbízni domborzatilag…
A hetedik  nap képei itt vannak, Atlantáról majd legközelebb.

Téli körút – 2. rész: Kalandos út Atlantáig is a post from: Irány Florida!

Első nap kapásból elhagytuk Floridát, nem keveset, 367 mérföldet, azaz 590 km-t vezettem. Igaz, közben megálltunk St. Augustine-ben, ami Florida egyik leghangulatosabb kisvárosa, az állam legrégebbi épületeivel, és egy nagyon jó állapotban lévő várral. Jacksonville-i kitérőre is gondoltam, de sokkal több időt töltöttünk St. Augustine-ben, mint terveztem, szóval az kimaradt. Még Brunswick-ben álltunk meg Savannah előtt, parknézést terveztem, de kicsit el voltam tájolva, még előtte le kellett volna fordulni, itt sok érdekeset ott nem láttunk.
Képek nem készültek az első nap, le volt merülve az akksim (igen, ilyen jól készültem :).

Második-harmadik nap Savannah-ban járkáltunk, illetve útra keltünk Beaufort felé, azaz átléptük a Georgia – South Carolina államhatárt. Savannah egy gyönyörű kisváros a Savannah-folyó partján, aktív “vízi élettel”, hangulatos parti sétálóutcával (itt van pl. a híres mogyoró-dió bolt), nosztalgia villamossal (amit mi nem láttunk, csak a síneket, de állítólag üzemel). St. Augustine-hez hasonlóan régi város, itt-ott már majdnem európai stílusú, sok-sok templommal és parkkal. Kimondottan élvezetes volt nem-Floridai vegetációt látni, nekem már személy szerint eléggé elegem volt a pálmafákból, itt igazi erdőket és bozótokat láthattunk. No meg egy vasúttörténeti múzeumot, ami egész drága volt, cserébe majdnem érdekes, csak semmiféle infókkal nem szolgált, hogy mit is lát az ember (más múzeumra nem volt idő, sorozatos megkésések és várakozások miatt). Beaufort felé még megálltunk Hilton Head Islanden, ami már Dél-Karolina. Ez egy nagy turistaparadicsom, főleg a sziget déli csücske, ami kb. 100% üdülőhely, még belépőt is szednek, ha nem szállóvendég vagy. Volt itt világítótorony, kikötő, óceán, madarak, szóval minden, ami egy déli sziget kelléke.
Képek a második napról és a harmadikról.

Beaufortban egy professzorunknál szálltunk meg, egy nyaralója/kiadó háza van a  Beaufort-folyó partján. Délelőtt körbejártuk Beaufortot, ami sokkal érdekesebbnek bizonyult, mint számítottuk, 2-3 napot is el lehetne ott tölteni nézelődéssel, sétálással, hajókázással. Egy nagyszerű és szemrevaló idegenvezető vezetett körbe minket a városon, kaptunk egy szakajtó történelmet és anekdotát. Még Tom Hanks által kedvelt édességboltban is vásároltunk és a Forrest Gump kórusának “székhelyét” is láttuk. Este már az innen 120 kilométerre lévő Charlestonban sétálgattunk.
A negyedik nap képei itt vannak.

North Charlestonban szálltunk meg, ami igazából már külön közigazgatási egység, de kb. egy északi városrésznek felel meg, két éjszakát töltöttünk itt. A város szintén nagyon jó, ezúttal a belvárosban (éjszakai) élet is volt, amiben a többiek nem akartak elmerülni, úgyhogy ez kimaradt. A karácsonyi világítás nagyon szép volt, még a hideg ellenére is; körbesétáltuk az egész belvárost.
Másnap reggel, megunva a többiekre való állandó várakozást és a kihagyott programokat, kicsit korábban keltem, és kimentem Sullivan’s Island-re. Elsődleges célom a napfelkelte volt, ami így a nyílt óceán partján bámulatos volt, a kellemes, friss reggeli levegőben. Aztán még végigjártam az egész szigetet, nagyon hangulatos kis városka (közigazgatásilag ez is elkülönül, de ugyanúgy a Charlestoni-régió tagja, igazából ez bonyolult, majd talán erről is írok egyszer :). Van nekik is egy váruk, ami még az első világháború alatt is aktív volt (zárva volt reggel), és egyéb szép parkjaik, templomaik és partjaik.
Napközben aztán meglestük a Citadel nevű helyet, és a piacot. Előbbi igazából egy bazinagy katonai iskola. Itt végre találkoztam egy életnagyságú Apache helikopterrel :) Utóbbi meg egy klasszikus piac, ami Amerikában eléggé ritka – még a forró csokijuk is nagyszerű volt. Délután kihajóztunk a Fort Sumter nevű erődhöz, ami a fentiek után már csak egy plusz egyedik vár volt, egy egész jó múzeummal. A hajókázós része viszont egész jó volt, a városi lovaskocsis túra azonban kimaradt. Közben kiderült, hogy a USS Yorktown anyahajó látogatható, ahova átrohantunk, de valamiért mégis zárva volt a hivatalos zárás előtt 1+ órával. Szóval láttunk egy kikötőt és egy bazi nagy anyahajót távolról (New Yorkban azért pótoltam).
Az ötödik nap képei.

A hatodik nap elkanyarodtunk a parttól, északnyugat felé, fel a hegyekbe. Erről majd egy következő bejegyzésben.

Téli körút – 1. rész: A keleti part is a post from: Irány Florida!

Szóval az útvonal a kövekező volt: St. Augustine, Brunswick, Savannah (2 éjszaka), Hilton Head Island, Beaufort (1 éjszaka), Charleston (2 éjszaka), Columbia, Asheville (1 éjszaka), Fontana-gát, Atlanta (4 éjszaka). Aztán itt én repülőre ültem (a többiek mentek tovább Nashville és Memphis irányába), ami nagyon is jó döntésnek bizonyult. Chicago érintésével hazarepültem, aztán egy hét karácsonyozás után már New Yorkban voltam (4 éjszaka), majd New Orleansszel zártam (3 éjszaka). Mindez december 13-ától január 6-áig tartott. Igazából 1-1 nap New Yorkban és New Orleansben nagyon jól jött volna, de remélhetőleg előbbibe még el tudok látogatni hazautazásom előtt.

Élménybeszámolók majd valószínűleg lesznek, plusz linkek több száz/ezer képre – amúgy ezen időszak alatt 87 tweetem született, ha jól látom, azok között is van pár érdekes poszt.

Térképen amúgy valahogy így néz ki az autós útvonal:

Pontos távot most nem tudnék mondani, annyi biztos, hogy már Asheville-ben átléptük az 1000. mérföldet. Onnan az atlantai szállásunk 330+ mérföldre volt, plusz ha hozzáveszem, hogy Atlantában is elég sokat közlekedtünk, tippre az 1500at átléptük, amíg én is a “fedélzeten” voltam, az pedig 2400+ km. Mellesleg a légitársaságok adatai szerint repülővel 12216 mérföldet utaztam, ami kb. 19660 km.

A nagy út is a post from: Irány Florida!

(klikkolható)

Majd valamikor konkretizálódik a vége-útvonal is, majd akkor bővebben :)

Téli szünet – utazás is a post from: Irány Florida!

Miami Dél-Florida nyugati partján helyezkedik el, a legdélebbi amerikai nagyváros. Természetesen megyeszékhely, Florida legnépesebb megyéjének (kb. 2,4 millió lakos), Miami-Dade Megyének a központja, illetve nagyrészt le is fedi azt. Maga a City amúgy nem túl nagy, mindössze 360 ezren laknak itt, de az egész Miami közigazgatási egység (Metro, tehát a külső kerületek, hozzánőtt városrészek, és úgy általában az egész vonzáskörzet) 5,4 millió lakost tesz ki (összehasonlításképp: Budapestnél ez a két szám 2,5 ill. 3,3 millió fő). Ha már Metró: metró nincs a városban, csak magasvasút és buszok, ugyanis meglehetősen magas a talajvíz szintje (5-6 m).

A belvárosban található Florida 10 legmagasabb épületéből az első 8 – a legmagasabb a Four Seasons Hotel & Tower, ami az USA 11. legmagasabb épülete. Néha beválogatják a “leggazdagabb városok” “legtisztább városok” és hasonló toplistákra – tényleg meglepően nagy a zöld területek aránya, ha a levegő fele ilyen jó lenne az otthoni városokban, már az csoda lenne. És tényleg eszement gazdag, itt a szétszívott fejű raszta niggák is legalább egy Corvette-el járnak. Maga a belváros nagyrészt egy üzleti negyed, a toronyházak vagy üzleti épületek (leginkább pénzintézetek, biztosítók) esetleg apartmanok, de azok is inkább a parton vannak, nem a belvárosban. 28 körzetre, Neighborhood-ra van osztva a város, ezek között van pl. Little Havana, Little Haiti, Latin Quarter és hasonló kb. 100%ban spanyolok lakta területek. Egyébként a városban midössze 11,85% (!!) a fehérek aránya 65,8% hispán/latino (persze gyakorlatilag ők is nagyrészt fehérek, de latino származásúak), és 22,3% fekete, főleg karibiak. A polgármester is latino viszont az indiánokat gyakorlatilag kiirtották, elkergették innen, pedig régen itt voltak honosak a seminole és tekesta indiánok. Egyébként egy nő alapította a várost (Julia Tuttle), ezzel is egyedüli az amerikai nagyvárosok között..

Kulturálisan viszont nem egy mennyország Miami, de azért van pár múzeum, színház, stb. a városban – inkább az éjszakai életre épít mintsem a kultúrára. Ellenben jópár film és sorozat színhelye a város, valamint tucatnyi filmsztár és énekes otthona (vagy inkább téli rezidenciája) Miami.

A bűnözés ma már relatív alacsony – legalábbis ahhoz képest, hogy 30 éve mekkora maffiózó központ volt a város (Kolumbiából, Kubából erre jött a drog), de azért van nem egy lerobbant terület, ahol nem szívesen szállna ki a kocsiból az ember.

A klíma még az itteninél is melegebb (trópusi konkrétan). Az ottlétünkkor (október eleje) még jóval sötétedés után is 30-34 fok volt az épületek között, de az év során éjszakánként nem süllyed nagyon 15 fok alá a higanyszál, napközben meg a legkeményebb télen is 20-25 fok van – cserébe az USA legesősebb városa. A terület maga tök sík, 1-2 méteres “dombok” fordulnak találhatók Miamiban maximum. S mivel az Everglades nemzeti park a szomszédban van, gyakran előfordulnak erre autópályán mászkáló alligátorok.

Mi Miami Beachen szálltunk meg – ami nem Miami, hanem egy különálló, közel 90 ezres város. Persze teljesen egybe van épülve a Cityvel. A híres strandok (South Beach) és az Miami éjszakai élet (Ocean Drive) itt találhatók, s leginkább a Miami Vice c. sorozatnak köszönhető a környék hírneve.

És egy fun fact a végére: egyik testvérvárosa: SZEGED.

Zászlaja:

(nem, ez nem az indiai zászló, de tényleg _nagyon_ hasonlít)

Miami, FL is a post from: Irány Florida!

Egy kis topográfia: hivatalosan Orlandoban található a Disney World, gyakorlatilag attól délkeletre jópár kilométerre. Gugli mapon itt van. A mérete valamivel nagyobb, mint egy átlagos magyar kisvárosé (itt most egy 30-40 ezres városra gondoltam). Egybként nem ez az első Disney park (az Californiában van), de messze a legnagyobb és leglátogatottabb, még maga Disney mester álmodta meg az ’50-es évek végén (azt hiszem, hogy 4 hasonló van a világon). És természetesen nem csak az amúgy húzós árú belépőkből tartja fenn magát, van itt jópár tucat szálloda és annál még jóval több vásárlásra és/vagy étkezésre alkalmas helyszín.

Valójában már nem egy park, hanem 6 teljesen elkülönülő részre bomlik (az autópályáról kb. kettesével vannak a lehajtók ezekhez). Ezek:

• Magic Kingdom: a klasszikus Disneyland, elsősorban gyerekeknek. Mikey egérrel fotózkodás, mókás attrakciók, színes díszletek, parádék.
• Epcot: kulturális és technológiai érdekességek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Kicsit inkább kalandpark jellegű néhol, máshol meg kimondottan érdekes (ebben voltunk).
• Animal Kingdom: mint a neve is mutatja, ez lényegében egy bazi nagy állatkert. Az állatsimogatás mellett azért itt is vannak hajózgatások, vonatozgatások.
• Hollywood Studios – kicsit a Universal Studiosra hajaz. Pár hullámvasút, filmes témák, és egy csomó előadás; kaszkadőr showtól lézerkard-vívás leckéig mindenféle látványos mulatság.
• Typhoon Lagoon és Blizzard Beach: ez a kettő inkább vizes park. Csúszdák, vízesések, medencék, stb.

Értelemszerűen egy jeggyel csak az egyikbe lehet bemenni, persze nem is lenne idő többre, sőt. Szóval aki végig akarja járni az egészet, annak mondjuk egy heti bérletet érdemes venni, ami valami 300 dollárba kerül emlékeim szerint.

De érdemes a részletekért a hivatalos oldalt lecsekkolni, valamint a wikipedián is bazi sok infó van.

Disney World Resort is a post from: Irány Florida!

A parknak ezt a felét jártuk végig először (itt töltöttünk több időt). A filmekhez annyi köze van, hogy minden egyes részének valamilyen (rajz)film vagy -sorozat adta a keretet. Ez valójában csak díszlet, hisz ez egy kalandpark, nem egy stúdió. Volt itt Hulk, Jurassic Park, számomra ismeretlen rajzfilm, Simpson család, Popeye, meg ezernyi más képregényhős.

Ugyan vannak kisebbeknek szóló játékok is, ez a rész a “thrill”-re, azaz a végeszakadatlan izgalomra van kihegyezve. Már ha egyszer sorra kerül az ember, ugyanis nem ritkák egyes attrakcióknál az egy óra feletti várakozási idők sem (lehet expressz jegyet venni, ami drágább, viszont soron kívül mehet az ember).

A kezdeti nézelődés után az egyik első kipróbált attrakció a Hulk hullámvasút volt. Nos, én már előre láttam, hogy nem lesz egy egyszerű menet (a gyalogosok és a híd között kanyarogva száguldoznak a kocsik, kívülről is látszott, hogy nem egy gyermekvasút). Hát kemény is volt, egyes információk szerint eléri a 100 km/h-t, valamint egy helyen 0 gravitációs pont is van. Magyarul ez annyit jelent, hogy száguld, mint az állat, vannak benn nyaktekerő kanyarok és még az ember gyomrát is megforgatja kicsit. Ütős volt, az biztos – videón itt megtekinthető (természetesen nem saját felvétel).

Ezután egy kis vizes mókázásra adtuk a fejünket, két hajó-utat próbáltunk ki, az apropója mindegyiknek ugyanaz volt: egy kis hajókázás és muzsika után egy szép meredek lejtőn belezuhansz a tóba és nagy valószínűséggel vizes leszel. A rajzfilmes nem volt túl kemény (igaz totál eláztunk az első sorban), a Jurassic Parkos viszont kimondottan “a jó édes anyád” hangulatú volt: a hajó egy kanyarban befordul (pár filmes díszlet után), majd mintha egy fal felé haladnál, egyszer csak észreveszed, hogy ‘sszameg egy szakadék jön felém. Mint a filmekben, csak nem farönkön ülsz, és nem tudsz visszafele kapálózni, mert be vagy kötve. Aztán jöhet a zuhanás meg a sikítás.

Ezután még egy katapultra is felültünk, szintén mókás volt. Ilyen egyébként a Pesti vidámparkban is van, ha jól tudom. Egy torony körüli platformra ülnek fel a bátor jelentkezők, majd a torony tetejére kifeszített gumival jól kikatapultálják őket. Aztán a negatív gyorsulás után egy kis szabadesés és leereszkedés.

Nagyjából a park ezen részének zárásaként még egy hullámvasutat útbaejtettünk: a Dueling Dragonst. Erről annyit kell tudni, hogy felfüggesztett (tehát nem kocsiban ül az ember), valamint dupla, azaz két “kocsi” kering két különböző, de egymást keresztező pályán szimultán – és mint ilyen, ez az egyetlen a világon. A két pálya (Tűz Sárkány és Jég Sárkány) nem azonos, mi a gyorsabbikon ültünk, de ezen pl. nincs 0 gravitációs pont. Nos, finoman szólva összeszartam magam, mikor megláttam, hogy ez hogy is néz ki: a felfüggesztés miatt eszement csavarokat képes megcsinálni, a lábaid meg összevissza kalimpálnak, égnekálnak, stb. De valójában a Hulknál is jobb volt, kevésbé tépi le az ember nyakát, a fordulók élvezetesek, és mikor a két “kocsi” egymás mellett halad el, megáll az ember ereiben a vér (az emberek lába úgy 30 centire van egymástól). Erről is van videó.

1-2 helyszínt kihagytunk, sajna mindenhol sok volt a várakozási idő, még az eső ellenére is. Egyébként háttérinfónak még annyit, hogy sosem ültem még hullámvasúton, most kettő elég durván is sikerült. Előtte kicsit para, de élvezetes nagyon, remélem párat sikerül még kipróbálni a környéken.

Universal is kipipálva, de azért van még jópár hasonló park a környéken :)

[Show as slideshow]

[View with PicLens]

[Show as slideshow]

[View with PicLens]

Orlando – Universal Studios Adventure Park is a post from: Irány Florida!

Igazából csak egy kis esti vizit volt, mentünk kocsival egy kört a belvárosban, majd gyalog is körbejátuk, lévén nem nagy az egész. Csak ebben a pár utcában van “nagyvárosi hangulat”, az arrébb lévő területek már inkább kisváros kinézetűek. Persze ez meg inkább üzleti negyed, szóval éjjel nem nagyon volt élet. Illetve ami volt is, csövesek által volt prezentálva. Elég nagy mennyiségű hajléktalan feküdt az irodaházak környékén és lépcsőin, ilyenkor övék a belváros (és itt még télen sincs para, nem fagynak meg az utcákon). Láttunk pl egy Ford pickup platújára felfészkelt csövest is.

Viszont ennek a résznek tényleg város formája volt, nagy épületekkel (azért nem egy New York-féle felhőkarcoló-erdőt tessék elképzelni!) és nem elhanyagolandó: kocsmákkal. Valamint egy gyönyörű “történelmi belváros”-sal, ami valójában csak egy utca, egy régi vasútállomással (gőzmozdony is van) és klasszikus amcsi épületekkel.

Kb. ennyit láttunk belőle első nekifutásra, majd a közeljövőben remélhetőleg ismét eljutunk arrafele és alaposabban körülnézhetünk. Hazafelé útba vettük Kissemmeet, ami egy érdekes üdülőváros. Minden fényárban úszik, éjfél környékén ezrével vannak a Walmart szupercenterben, és tényleg minden a szórakoztatásra (aka. pénzelverésre) van kihegyezve.

Pár kép a lenti linkre kattintva a bejegyzés többi részében megtenkinthető. Minőséget ne várjatok, éjszaka mobillal fényképezni halál…

[Show as slideshow]

[View with PicLens]

u.i.: és persze hatalmas köszönet Bálintnak, aki nem csak megszervezte nekünk ezt az ösztöndíjat, hanem még kirándulni is elvitt bennünket és ebédelni is meghívott, nem is egyszer :)

Orlando (belváros, éjszaka) is a post from: Irány Florida!

A Visitor Complexbe érkezik az ember látogatáskor (ha csak nem VIP vendég, vagy ilyesmi :), onnan buszok visznek tovább mindenkit a helyszínekre, illetve ott helyben is van több látnivaló. Mi kapásból buszra ültünk, inkább a moziról maradtunk volna le, mint egy Saturn V rakétárról. Trükkös amúgy, mert a komplexum 9kor nyit, de a buszok csak 10kor indulnak (mondjuk a bejáratnál sorbaállás volt, pedig a parkolók még csak harmadrészt se voltak tele talán). A buszfedélzeten amúgy kisfilmeket vetítenek, és a sofőrök is sok infót osztanak meg az utasokkal.

Első állomás a Launch Pad 39-re nyíló kilátó (innen indul az űrsikló), ennél közelebb nem lehet hozzá menni – indításkor meg főleg, akkor veszélyes az a zóna egy esetleges robbanás esetén. Közben meg lehet nézni a VAB, azaz Vehicle Assembly Buildinget, tehát az összeszerelő csarnokot kívülről, valamint a Crawlert, ami szállítja az űrhajót. A mi esetünkben persze már a helyén állt az űrsikló, hisz 1,5 nappal az indítás előtt jártunk ott (több héttel előtte felállítják már). A VAB amúgy a világ legnagyobb egyemeletes épülete (és a nem egy emeleteseket tekintve is az USA legmagasabb nem-városi épülete), itt állítják talpra és emelik fel szerelésre már állva a 2030 tonnás űrhajót. A Crawler meg egy bazi nagy lánctalpas gép, minden egyes lánctalp-elem közel egy tonna, maga a gép meg 2400 tonnás és villamos hajtású, 5500 lóerőnyi motor hajtja a generátorokat (ez csak az előre mozgás – a világítás és kanyarodás ebben nincs benn :), kilométerenként 340 litert eszik, ennél csak a Bagger 288-as nagyobb munkagép, ha minden igaz (lsd Discovery Channel :P – egyébként ezt a Crawler is szerepelt a Dirty Jobsban).

Ez után az Apollo-állomás jött, ez még inkább lenyűgöző volt. Persze tele volt önfényezéssel és amerika maszlaggal, de igazából korrektek voltak, sehol nem tagadták, hogy a holdraszállásig az oroszok jobban álltak és hogy ők is elcsesztek pár dolgot, aminek “köszönhetően” az Apollo program elején a legjobb űrhajósok fele életét vesztette…
A nagy csarnokban egy valós Saturn V-ös rakétát meg lehetett tekinteni (illetve nem voltak infók, hogy mennyi alkatrész eredeti és mennyi műanyag, de masszívabb oszlopok tartották mint a Pantheont, szóval biztos nem műanyagból volt :). Eszméletlen nagy masina, nem véletlenül a legerősebb és leghangosabb szerkezet/jármű amit az emberiség gyártott. Lehetett még egy 1:1-es autentikus holdmodul alatt hamburgerezni, űrruha evolúciót nézni, űrhajómodulokon csodálkozni, stb. Volt egy iszonyú jó Apollo-11 Launch Experience, azaz egy frankón berendezett indítóközpont (eredeti műszerekkel, nem replikákkal) valós időben “eljátszotta” az indítást. Kommunikáció, fények, tapsvihar, fanfár. És volt egy szintén interaktívabb mozi, ahol nem csak a holdaszállásról vetítettek, hanem közben kis bábok el is játszották azt.

A harmadik állomás az ISS-nek azaz az űrállomásnak dedikált helyszín volt. Lakómodulokban lehetett barangolni, maketteket nézegetni, valamint igazi, még az idén (és jövő tavasszal) űrbe kerülő űreszközöket sasolni messziről (munkások nem voltak, de egyébként hétköznap azt is lehet nézni, ahogy dolgoznak a beöltözött technikusok és mérnökök). Ezután visszamentünk a Visitor Complexhez, ahol beültünk egy átlagosnak mondható IMAX moziba (Magnificent Desolation, a holdraszállásról szól), ekkor már esett az eső, de nem vészesen. Aztán kipróbáltuk még a Shuttle Launch experience-et is, itt egy szimulátorba ültetnek be, majd real-time kilövést szimulálva fejreállítanak, ráznak és bömbölnek a füledbe – jó volt ez is, de nem nagy szám. Ezen kívül meg lehet még nézni egy méretarányos űrrepülőt belülről, valamint nem messze onnan egy nagy emlékmű is van az amerikai űrkutatás halottainak.

Kicsit hátrébb van még egy “rakétaültetvény” ahol kb. féltucat, kisebb-nagyobb régi rakétát lehet megnézni, valamint a a régi kabinokon szörnyülködni, hisz a Geminiben nemes egyszerűséggel egy műanyag szék volt, ami még a Budapesti utcákon is fix medencetörés lenne… Ja és persze a kijárat előtt van egy hatalmas Space Shop, ahol mindent lehet vásárolni, amit csak elképzelhet az ember (amúgy minden helyszínen volt shop). Bögrék, pólók, felvarrók, filmek, poszterek, kőzetek, stb, stb, két emeleten.
Kb. mindent végignéztünk egy nap alatt, két másik filmvetítést kivéve. Még egyszer ellátogatok ide, mielőtt hazamegyek, az holtbiztos.

Mindez után még Orlandoba is elmentünk, de ez már egy másik történet. Ha minden jól megy, egy galériát is készítek, amit a tovább link mögé rakok, ne foglalja a helyet a főoldalon. A képekhez is próbálok kis kommentárokat fűzni.

[Show as slideshow]

[View with PicLens]

Kennedy Space Center is a post from: Irány Florida!

A jegyeket nem sokkal az indulás előtt, kb. 3,5 héttel korábban vettük meg. Az árak elég durván változtak attól függően, hogy melyik nap és melyik városba megyünk – mi így megkaptuk a jegyet 195 ezerért (plusz tízezer kiállítási költség), de volt 370 ezres ajánlat is. A jegy amúgy retúr, a májusi hazautazás is benn van (azt nem tudom, hogy mennyire módosítható a dátum, mi a diplomaosztó után egy hétre foglaltunk). A légitársaság a Delta, ez az egyetlen cég, aki ebbe a városba repül – az más kérdés, hogy mi nem ide vettük a jegyet, hanem a szomszéd városba, Orlandoba (másik opció az American Airlines lett volna).

Augusztus 10-én, hétfőn indultunk Budapestről, a Ferihegy 2B terminálról egy 767-300ER fedélzetén. Elég kései, délután 1 óra 15 perces indulással indultunk. Illetve csak indultunk volna, ugyanis már a beszállás is csúszott vagy fél órát, és a felszállási engedélyt is jó sokára kaptuk meg – így végül 1 és negyed óra csúszással indultunk el. Kicsit észak felé repült a gép, Pozsony felé, de érintettük Írországot és Kanada partjait is. Középen ültem (2+3+2 ülés van egy sorban a 767-esen). Nem volt semmi ülésbe épített kijelző, vagy hasonló extra, ellenben fülhallgatókat kaptunk, a karfán váltogatva csomó féle zenét lehetett hallgatni és három filmet is vetítettek (Duplicity, Monsters vs. Aliens, ) – eléggé szar hang és képminőségben. Kaját kétszer kaptunk, mindegyik simán ehető volt, de nem túl sok. Egyik valami csirke volt krumplival és zöldséggel (tésztát is lehetett volna választani), másik egy kis üres pizza. Mindegyik mellé volt süti és ital is (én sört ittam). Meg párszor jöttek még vizet, kávét, teát osztogatva, de ha kérte az ember, akkor sört és üdítőt is adtak.

New Yorkban a JFK reptérre (John F. Kennedy International Airport) érkeztünk. Kicsit aggódtunk, hogy mi lesz a késés miatt, de mire odaértünk, már csak fél órás csúszásban voltunk kb. Gyorsan leszállítottak mindket, majd hangosan és gyorsan kiabáló emberkék útba igazítottak minket (akik olyan gépre mentek csatlakozni, ami hamarabb indult, azokat előreengedték). Az ellenőrzésnél semmi extra nem volt, kérdeztek pár kérdést, és lecsekkolták, hogy kitöltöttük-e a repülőn adott vámpapírokat és nemtommiket (az egyiknek az alját betűzték az útlevélbe). Hoztam magammal szalámit, pálinkát, pedig asszem nem szabadott volna. I-20-as tanulói papírjaink vannak, talán minket azért nem szívattak (vagy mert már este volt), pedig hallottam rémtörténeteket ezekről a tisztségviselőkről (Immigration Officer).

3 óra 10 percünk volt az átszállásra, ebből ugye késtünk felet, meg félóra elment a papírmunkával és átjutással, de még így is maradt sok időnk. Mondjuk kellett neki vagy 15-20 perc, mire átmentünk a másik terminálra, kb. a reptér két csücske volt (?), bazi nagy légi kikötő ez a JFK. Mondjuk annyira nem szép, látszik rajt, hogy eléggé öreg.

Közben vettem egy ásványvizet több, mint 500 forintért, meg beszélgettünk egy hölggyel, aki a Disney Worldben dolgozik és szidta a Deltát. A beszállás is itt csúszott kicsit,  és megint sokáig ácsorogtunk az aszfalton (valami miatt lezárták a repteret az egyik leszállás után, de baleset nem volt – utána meg már tízesével álltak sorban a gépek). És vagy 3/4 óra csúszással indultunk. Ez kicsit kalandosabb volt, ugyanis a gépből rémísztő recsegő hangok jöttek már a földön és a felszálláskor is, valamit úgy tűnt, mintha nehezen indult volna be a hajtómű (de mindenesetre rosszabb hangja volt, mint egy láncfűrésznek). Ezt csak tetőzte, hogy ezúttal nem hogy ablak, de ajtó mellett ültem, és egész jól hallottam a szél süvítését és a gép fala is nagyon hideg volt, fáztam is kicsit. Ja, és felszállás előtt közölték velünk, hogy hiányzik a gépből egy APU nevű cucc (Auxiliary Power Unit), de az nem is fontos, csak légkondink nem lesz a földön… Mellesleg egy MD-88-as volt. Ja, és még valami: egy vihar tartott felénk épp, már felszálláskor is durva villámokat láttam az ablakon, és elég goromba felhők között repültünk (nem mentünk túl magasan szerintem, bár nem sokat láttam). Kicsit féltem, na.

Nagyrészt átaludtam az utat, amenyire a hidegben tudtam.  Egyszer kaptunk valami kis harapnivalót meg talán egy 5-6 grammos kis zacsi mogyorót előtte. Orlando körül gyönyörű volt a látvány, már eléggé korán lejjebb ereszkedtünk (horrorisztikus hangok ismét), és átrepültünk a kivilágított környék fölött, nagyon szép volt (New Yorkot nem láttuk, a reptér meglehetősen messze van ott). Egyébként marha jól néz ki a holdkelte, mikor egy darabig a repülő a Hold “felett” repül. A földetérés ismét sima volt, és megint hoztunk egy csomót a késésből.

Az orlandoi repülőtér (MCO) gyönyörű, minden csillogóan tiszta, pálmafák, szükőkutak, finom illat. Ja, és kis pilóta nélküli vonat viszi be az utasokat a terminálról. Igaz éjjel érkeztünk, de már akkor pofán vert minket a meleg, sejtettük, hogy ez itt durva lesz. Aztán az (ingyenes) transzferünket kellett megtalálni, ami nem is volt egyszerű az információhiány és a bazi nagy reptér miatt. Felhívtam a megadott kontaktot, aki ismét nem sok újat mondott (meg nem is nagyon hallottam a buszok zúgása miatt), 55 másodperc ~1100 Ft-omba (!!) került a magyar telefonról. Végül aztán vagy 20 perc járkálás után megtaláltuk (ott, ahol korábban már jártunk, de akkor még nem volt ott). Ezután még meg kellett várnunk egy kenyai és egy kínai srácot, amivel szintén elment vagy háromnegyed óra (vagy még több).

A következő kaland itt kezdődött. Miközben vártunk, műanyag csapágyak, gyűrűk, akármik kezdtek el kipotyogni a kisbuszból (motort és légkondit sose állította le a sofőr), majd nagyon fura hangja is lett. Nagy soká elindultunk egy félig szétesett kocsival, de kiderült, hogy sokáig nem jutunk – induláskor már nem volt szervó meg légkondi, majd a hűtővíz hőmérséklet is erősen emelkedni kezdett. Szóval valamelyik ékszíj szétvert valamit, vagy fordítva – a lényeg, hogy ki se jutottunk a városból, már félre is álltunk egy benzinkútnál.

Itt 40-50 percet vártunk, míg megérkezett egy másik busz, közben egy jót beszélgettünk a sofőrrel hurrikánokról, autókról, árakról és a környékről. Szóval végülis kaptunk egy csomó hasznos infót. Végre aztán megjött a másik busz, éjszaka/hajnalban végre tényleg elindultunk. Kicsit félálomban voltam, nem nagyon figyeltem az útra, csak hogy minden ki van világítva és jó széles, soksávos utak vannak errefele.

Végül közel hajnali 4 volt, mire megérkeztünk (eddigre én már 27 órája voltam úton, Budapestre is el kellett jutnom). Félig-meddig kipakoltunk, váltottunk pár szót az itt lakó etióp sráccal, és aludtunk – úgy 4-5 órát, mert másnap már programunk volt…

Az ideút is a post from: Irány Florida!