A floridai tél

Igen, természetesen itt is van tél, a december-február időszakot ugyanúgy télnek nevezik, mint bárhol máshol az északi féltekén. Igaz, magyar szemmel sokszor ez inkább enyhe ősznek tűnik, semmint télnek.

Nemrég a világsajtó a Floridai téllel volt tele, ugyanis január első fele tényleg klasszikus értelemben vett tél volt: itt is fűteni kellett (a villanyhálózat meg is sínylette pár helyen),  napközben is meglehetősen hideg volt, és több helyen is havat illetve jeget láttak közép- és dél-Floridában. Én is találkoztam apró hó (jég?) eséssel, valamint New Orleansben is beszéltem emberekkel, akik pár órával korábban hóhullást láttak. Jól jött a kabát itt is, nem csak Chicagoban és New Yorkban :)

Persze ez nem “normális” tél itt, ez kb. emberemlékezet óta a leghidegebb volt. Ugyanakkor a tél egész változatos tud lenni errefele,  néha nagy különbségek vannak a nappali és éjszakai hőmérséklet között, éjszaka többször is előfordul 10 fok alatti hőmérséklet (ma pl. kb. 6 fok várható éjszakára). Nappal azonban még a hidegebb napokon is 15 fok felett van, melegebb napokon inkább 20-25 fok, főleg most, február közepe felé közeledve. Persze ezen ront a “wind chill”, a szél egész hideg tud lenni – egy épület mellett a napon kellemes meleg tud lenni, de kevésbé szélvédett helyen 5-10 fokkal hűvösebbnek érzi az ember a klímát.

Valamint egész sok eső van, azok is tudnak egész változatosak lenni, néha jön egy igazán masszív trópusi eső, máskor meg egész nap csak csepereg néha.  Ennek megfelelően a páratartalom is csakúgy ingadozik, mint ősszel, bár most alapvetően alacsonyabb.

Szóval nem hiába “telel” itt sok gazdag ember (persze sokuk a forró nyarat kerüli, az északon is jó), esős, hűvösebb napokon egy enyhe magyar őszre, melegebb napokon meg egy szép tavaszra emlékeztet a floridai tél.

A bejegyzés 2010. február 6. 21:55-kor került publikálásra a(z) Floridáról, Természet kategóriá(k)ban. Kövesd a hozzászólásokat RSS 2.0 csatornán. Hozzászólhatsz és trackbacket is küldhetsz az saját oldaladról.

Szólj hozzá!