Hurricane Ida
Épp írtam volna, hogy mindjárt véget ér a hurrikánszezon, jelentősebb esemény nélkül – egyedül a Bill hurrikán volt keményebb, az négyes kategóriájú hurrikán volt (az ötből), 180 kilométeres körben pusztított hurrikán erejű viharral, de a teljes viharzóna néha több, mint 740 kilométeres volt, ezzel minden idők 5. legnagyobb kiterjedésű hurrikánja volt, jó kis 200 kilométer per órás szelekkel.
Bill azonban nem nagyon ért el szárazföldig, az Antillákat érintette (azt hiszem itt halálos áldozat is volt), aztán szépen elhaladt a kontinens mellett, talán valahol Kanadában, Új-Skóciában ért szárazföldet, erősen meggyengülve.
Azonban most megérkezett Ida. Már közel 100 halálos áldozatot követelt, valahol El Salvadorban és környékén (nem a vihar maga, hanem az áradások), és a Mexikói partokon is pusztított. Szépen kanyarodik a Mexikói-öbölben, de azért ennek megfelelően szépen gyengül is. Ettől függetlenül valószínűleg minket is elér, de már csak egy sima vihar formájában. Ha jól látom a lenti képen, neccesen elkerüli New Orleanst, a szárazföldi levegő meg kicsit visszakanyarítja és szétterül Florida és Georgia fölött, aztán majdnem a Bahamákig kanyarog vissza.
Azért remélem, hogy nem 60-80 kilométer per órás szél- és esővihart formájában érkezik meg fölénk…

Ez az előrejelzés jópár órája készült, azóta azt hiszem, még visszább minősítették
A hurrikán szezonról amúgy a wikin lehet bővebben olvasni.
A bejegyzés 2009. november 9. 02:55-kor került publikálásra a(z) Floridáról kategóriá(k)ban. Kövesd a hozzászólásokat RSS 2.0 csatornán. Hozzászólhatsz és trackbacket is küldhetsz az saját oldaladról.
november 9th, 2009 at 15:55
Jövő hétfőn (nov. 16.) érkeznék Orlando-ba. Szerinted van rá esély hogy addigra szép idő legyen?
november 9th, 2009 at 16:25
Ez a vihar csak jön és megy – a legfrissebb adatok szerint még az éjszakai becsléseknél is gyengébb lesz, szóval kb. csak egy szokványos vihar lesz, mire ideér (bár érdekes – elég szeszélyes vihar/hurrikán, folyamatosan módosítgatják a 2 napos előrejelzéseket is, máskor 5 napra nagy valószínűséggel megmondják az útvonalat).
Lehűlés biztosan lesz utána, de egyrészt nem vészes, másrészt hétfőre talán már visszaáll a mostanira. Szerintem hétfőn már biztosan lesz 25 fok napközben. Bár már egy hete szeles az idő (nem vészes), gondolom az folytatódik.
Ha esetleg relatíve korán érkeznél, délután fél 3 körül ne feledj felnézni a keleti égboltra, hétfőn indul a következő űrhajó-misszó, és állítólag Orlandoból is egész látványos. (bár persze egy erős szél ezt is meghiúsíthatja)
november 9th, 2009 at 16:48
Kösz!
Az Atlantisz indítását már én is kinéztem magamnak. A gond csak az, hogy még a levegőben leszek valahol félúton Washington felől. Gondolom, baloldali ablakhoz kéne ülnöm, hátha szerencsém lesz, és már elég közel leszünk. :)
november 9th, 2009 at 19:57
Hát, ha sikerül pont úgy elkapni, hogy a közelben vagy, szerintem még jobban is néz ki fentről, amennyiben nem radikálisan magas a felhőalap.
lsd. ezt a videót:
http://www.youtube.com/watch?v=Xv5J5cBwwFc
Amúgy jó utat!
Gondolom nem Magyarországról jössz, ha Washintonból/-on keresztül jössz.
november 10th, 2009 at 11:10
Kösz! Magyarországról jövök, csak egy kicsit bonyolultan. Az út nagyobb részét kuponnal fizetem, ami csak egy légitársaságnál használható föl. Ez kissé leszűkítette az útvonalválasztékot.
Kösz a linket, remélem látótávolságban leszünk már addigra. Ha jól gondolom, a szárazföld fölött repülünk, és bal oldali ablakhoz lenne célszerű ülni.
Hogy Ida is szóba kerüljön, úgy hallottam, leminősítették még egy fokozattal ‘extratropical’-ra, és visszavonták a riasztásokat. Remélhetőleg jó idő lesz jövő héten.
november 11th, 2009 at 16:53
Nos végül ebből kb. semmi nem lett, a déli “hideg” légáramlat felfelé terelte és szétoszlatta. Mondjuk eső volt, de szerintem más forrásból. Egyesek az előrejelzés kudarcaként emlegetik :)
november 25th, 2009 at 07:35
Remek idő volt hétfőtől péntekig, vagyis végig amíg ott voltunk.
Az Atlantis-t is láttam a repülőből, miután ledobta a rakétákat és észak felé indult. Rendkívül gyorsan repült az óceán felett. (Sajnos magáról a fellövésről lemaradtam, már csak a füstjét láttam.)