Koncert Orlando-ban
Nemrég “átugrottunk” Orlandoba: a terv egy kis shoppingolás és a részemről koncertezés (a többiek részéről nagy shoppingolás) volt – név szerint a Hollywood Undead nevű, Los Angelesi underground rap/metál/hiphop/rock együttest szerettem volna megnézni.
Nos, kicsit későn is indultunk, plusz a városban is kóvályogtunk kicsit (Orsinak uszoda kellett, de hasraütésszerűen nem sikerült találni) – úgyhogy az outlet centerben számomra csak egy kajálásra futotta, meg egy csodálkozásra, hogy néhány helyen milyen pofátlanul olcsók a ruhák (egyszer talán majd erről is írok, ha bővebben körülnézek/vásárolok), aztán átkocsikáztam a koncert helyszínére.
Ami számomra némileg meglepő módon a Universal Studiosnál található Hard Rock Caféban volt. Egy nagyon frankó koncertterem van az étterem/kocsma/kávézó mögött, jó akusztikával, karzattal, nagyon jó mozgássérült-megközelíthetőséggel. A belépő amúgy 28 dollár volt a kapunál (elővételben 3-4 dollárral olcsóbb lett volna) no meg parkolást is fizetni kellett, ami szerencsére csak 3 dollár volt, az egész napos 14 dollár helyett. A sör amúgy még drágább volt, 6 dollárért dobtak egy poharat (illetve 5,50-ért vagy 5,60-ért, a maradék borravalóra ment). Igen, az 1100 Ft.
A koncert amúgy nagyon jó volt, az előzenekar is tetszett. Nagy tömeg volt, és talán hajszálnyival kisebb volt a tizenévesek aránya, mint otthon szokás. Viszont itt nekik _tényleg_ nem adnak alkoholt, főként ásványvízzel és kólával a kézben láttam őket (gondolom azért sokuk “hoz magával” idősebb emberkét). A másik, még durvább “ejjha!” az volt, hogy mekkora erővel irtják a pogozókat. Legalább egy fél tucat megtermett biztonsági mászkált masszív fejhallgatóval a fején a tömegben, és ahol észrevesznek egy kis durvulást, ott egyből elkapkodták az elkövetőket és általában ki is vitték őket a tömegből. Közvetlenül mellettem párszor beindult a pogo, ott pl. a koncert második felén folyamatosan ácsorgott egy biztonsági fazon.
A lényeg, hogy élveztem nagyon, kár, hogy utána rohannom kellett vissza a többiekért, mert az outlet addigra már bezárt (fél 11 körül lett vége a koncertnek). Pedig az éjszakai Universal iszonyú jól nézett ki, elbámészkodtam volna még kicsit – vagy utána néztem volna, hogy esetleg valami spontán afterparty kialakul-e valahol. Kis béna mobilos videót csináltam (150 ezres gépet azért mégse akartam bevinni), itt van.
A bejegyzés 2009. november 8. 19:37-kor került publikálásra a(z) Nincs kategorizálva kategóriá(k)ban. Kövesd a hozzászólásokat RSS 2.0 csatornán. Hozzászólhatsz és trackbacket is küldhetsz az saját oldaladról.