Egyetemi szolgáltatások 1. – Orvosi rendelő
Régóta szeretnék írni az egyetem által a diákoknak nyújtott szolgáltatásokról, az első ilyen bejegyzés apropója, hogy elkaptam az influenzát múlt héten…
Mint az otthoni nagyobb felsőoktatási intézmények, a Florida Institute of Technology is nyújt orvosi szolgáltatásokat a diákjainak. Méghozzá egész jókat.
Ezeket a szolgáltatásokat a Holzer Health Centerben lehet igénybe venni (nem tudom, hogy ki lehetett az a Holzer, akiről elnevezték :), ami közvetlenül a suli mellett van, egy saját épületben (gmap link), közvetlenül a pszichiátria mellett (utóbbit is nagyon komolyan veszik itt a suliban). Mindössze egy TB kártyát kell felmutatni – ami nekem nem az egyetem által kiállított (másik, olcsóbb biztosítóm van), de semmi probléma nem volt vele.
Kicsit durva mennyiségű papírt kellett kitöltenem, mielőtt akár az asszisztenssel is találkozhattam volna. Személyes adatok 3 formanyomtatványra, vész esetén értesítendők listája, kórtörténeti adatlapok, jogi cuccok (kinek, melyik adataimat adhatják ki, stb.), jelenlegi tünetek, káros szenvedélyek, szóval túlzás nélkül úgy 10 oldalnyi formanyomtatványt kellett kitöltenem, mire behívott az asszisztens/nővér.
Ő megkezdte a hírös amerikai orvoslás első két lépését: megmérte a súlyomat, a vérnyomásomat (majd a lázamat). Ezt _mindenkinél_ megmérik, akkor is, ha totál semmi köze nincs az aktuális betegségéhez (és állítólag sokszor nem is nagyon vizsgálnak mást, csak kiállítják a csekket). Aztán feldugott valamit az orromba, majdnem egészen az agyamig – ez egy influenza-teszt volt. Aztán átvitt a dokinénihez, aki szokás szerint végtelenül kedves volt, körbehallgatott sztetoszkóppal, belenézegetett minden nyílásba a fejemen, és tartott egy kiselőadást az influenzáról, miközben én csak azt hajtogattam magamban, hogy adjál már egy papírt bazzeg, szarul vagyok és unom a sulit is, hadd menjek haza aludni a következő 3 napra :) Így is tett, azt mondta, hogy a teszt eredményétől függetlenül (ami, mint utóbb kiderült, pozitív lett) hazaküld, és addig tilos (!!) suliba mennem, amíg vissza nem megyek és ő ellenőrzi, hogy kihevertem-e. :) Ezt a tényt köremailben kiküldte a tanáraimnak és a Dean of Studentsnek is (oktatási dékán, vagy valami hasonló) – igen, nem igazolás, hanem email a tanároknak (azt hiszem, hogy academic alert a hivatalos neve).
A rendelő amúgy jól felszerelt, amennyire meg tudtam állapítani ennyi idő alatt; 2 teremben jártam, hátrafele még volt legalább 4-5 másik is. Az ilyen jellegű alap vizsgálatok ingyenesek az egyetemistáknak, de ha már laboreredmény (vérvétel, röntgen, stb.) kell, azért már százdolláros nagyságrendű csekkeket állítanak ki.
Ja, és a dokinéni adott kis ajándékcsomagot, amiben volt 2 cukorka :), teafilter, instant kaja, pár gyógyszer. Szóval kedvesek voltak és jófejek, és szerencsére tényleg nem került semmibe.
Így nézett ki az a csomag:
A bejegyzés 2009. november 2. 17:59-kor került publikálásra a(z) Iskola kategóriá(k)ban. Kövesd a hozzászólásokat RSS 2.0 csatornán. Hozzászólhatsz és trackbacket is küldhetsz az saját oldaladról.