Nemrég kirándultunk egyet Miamiban – ahogy a Disney Worldnél, ezúttal is írnék először magáról a városról, aztán majd a beszámoló (amit lehet, hogy szétdarabolok…).
Miami Dél-Florida nyugati partján helyezkedik el, a legdélebbi amerikai nagyváros. Természetesen megyeszékhely, Florida legnépesebb megyéjének (kb. 2,4 millió lakos), Miami-Dade Megyének a központja, illetve nagyrészt le is fedi azt. Maga a City amúgy nem túl nagy, mindössze 360 ezren laknak itt, de az egész Miami közigazgatási egység (Metro, tehát a külső kerületek, hozzánőtt városrészek, és úgy általában az egész vonzáskörzet) 5,4 millió lakost tesz ki (összehasonlításképp: Budapestnél ez a két szám 2,5 ill. 3,3 millió fő). Ha már Metró: metró nincs a városban, csak magasvasút és buszok, ugyanis meglehetősen magas a talajvíz szintje (5-6 m).
A belvárosban található Florida 10 legmagasabb épületéből az első 8 – a legmagasabb a Four Seasons Hotel & Tower, ami az USA 11. legmagasabb épülete. Néha beválogatják a “leggazdagabb városok” “legtisztább városok” és hasonló toplistákra – tényleg meglepően nagy a zöld területek aránya, ha a levegő fele ilyen jó lenne az otthoni városokban, már az csoda lenne. És tényleg eszement gazdag, itt a szétszívott fejű raszta niggák is legalább egy Corvette-el járnak. Maga a belváros nagyrészt egy üzleti negyed, a toronyházak vagy üzleti épületek (leginkább pénzintézetek, biztosítók) esetleg apartmanok, de azok is inkább a parton vannak, nem a belvárosban. 28 körzetre, Neighborhood-ra van osztva a város, ezek között van pl. Little Havana, Little Haiti, Latin Quarter és hasonló kb. 100%ban spanyolok lakta területek. Egyébként a városban midössze 11,85% (!!) a fehérek aránya 65,8% hispán/latino (persze gyakorlatilag ők is nagyrészt fehérek, de latino származásúak), és 22,3% fekete, főleg karibiak. A polgármester is latino viszont az indiánokat gyakorlatilag kiirtották, elkergették innen, pedig régen itt voltak honosak a seminole és tekesta indiánok. Egyébként egy nő alapította a várost (Julia Tuttle), ezzel is egyedüli az amerikai nagyvárosok között..
Kulturálisan viszont nem egy mennyország Miami, de azért van pár múzeum, színház, stb. a városban – inkább az éjszakai életre épít mintsem a kultúrára. Ellenben jópár film és sorozat színhelye a város, valamint tucatnyi filmsztár és énekes otthona (vagy inkább téli rezidenciája) Miami.
A bűnözés ma már relatív alacsony – legalábbis ahhoz képest, hogy 30 éve mekkora maffiózó központ volt a város (Kolumbiából, Kubából erre jött a drog), de azért van nem egy lerobbant terület, ahol nem szívesen szállna ki a kocsiból az ember.
A klíma még az itteninél is melegebb (trópusi konkrétan). Az ottlétünkkor (október eleje) még jóval sötétedés után is 30-34 fok volt az épületek között, de az év során éjszakánként nem süllyed nagyon 15 fok alá a higanyszál, napközben meg a legkeményebb télen is 20-25 fok van – cserébe az USA legesősebb városa. A terület maga tök sík, 1-2 méteres “dombok” fordulnak találhatók Miamiban maximum. S mivel az Everglades nemzeti park a szomszédban van, gyakran előfordulnak erre autópályán mászkáló alligátorok.
Mi Miami Beachen szálltunk meg – ami nem Miami, hanem egy különálló, közel 90 ezres város. Persze teljesen egybe van épülve a Cityvel. A híres strandok (South Beach) és az Miami éjszakai élet (Ocean Drive) itt találhatók, s leginkább a Miami Vice c. sorozatnak köszönhető a környék hírneve.
És egy fun fact a végére: egyik testvérvárosa: SZEGED.
Zászlaja:
(nem, ez nem az indiai zászló, de tényleg _nagyon_ hasonlít)
