Irány Florida!

The Sunshine State

Discovery start

| 0 comments

No, hát ez is kicsit kalandos volt.

Először hétfőn éjjel indultunk el Cocoa Beach-re, hogy meglessük a startot – lévén annál közelebb nem igazán lehet menni a kilövőálláshoz. Úgy kb. 30 kilométerre van ez a startponttól, és egy bazi nagy móló van az óceánparton, ahonnan állítólag iszonyú jól lehet látni és hallani. A start hivatalosan kedd hajnal 1:22-re volt tervezve, mi jóval korábban érkeztünk, szóval körülnéztünk a parton (láttunk gyorsan szaladó rákot), valamint a Ron Jon-ban, a világ legnagyobb szörfös boltjában – és még egy sört is megittunk.
Aztán 2 dolcsi ellenében felmentünk a mólóra és vártuk a rajtot. Ami elmaradt…

Másnap megint elhalasztották egy hibás szelep miatt, ami mint később kiderült, nem is volt hibás. Csak sajna Bálint közben hazautazott, így kocsi (pontosabban kocsit tulajdonló/bérlő ismerős) nélkül maradtunk.

Aztán végül péntek este sikerült megnézni. Sajna sötét lévén, jármű hiányában csak a közelből tudtuk szemmel követni (nincs világítás a biciklinken, gyalog a part legalább 1,5 óra). Talán több, mint 65 kilométerre vagyunk az indítópadtól, ezért a hangok nem értek el eddig (no meg két bazi nagy légkondi zúgott mellettünk), de végülis így is látványos volt – az egyik egyetemi épület tetejére mentünk fel, jónéhány indiai és pár egyéb arc társaságában (Physical Sciences Building, 4 szintes).
Az épületek és a táj magát az indítást kitakarták, de a fényeket egyből láttuk, bevilágította az egész égboltot – de mivel felhős volt az ég, csak kis szakaszon láttuk tisztán a siklót, persze az egyes részeit akkor se tudtuk megkülönböztetni, csak kis pont volt egy nagy fénycsóvával. A kondenzcsík nagyon jól nézett ki, de kivehető volt a szilárd hajtóművek leválása is, amik apró kis pontokként estek vissza. Kicsit érdekes, üstökös-szerű sziluettje volt a siklónak a felhők mögött.
Aztán pár perc alatt Föld körüli pályára állt, miközben apró csillag méretűvé zsugorodott, majd eltűnt az égboltról (ekkor még jóval a horizont fölött járt). A következő start november közepén lesz, remélhetőleg azt már fele ilyen távolból látjuk!

Alább van pár kép, amit nem én készítettem, talán nem haragszanak meg a srácok, hogy megosztom őket :)
Valamint készítettem egy 4 perces videót is telefonnal – sok minden nem látszik rajt, de hozzávetőlegesen érezteti, hogy milyen is volt. Aki nagyfelbontást akar, keressen rá a youtube-on :P

Itt a link (fektetve fogtam a telefont, a videót meg lusta voltam elforgatni, mert az munkába kerül)

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Required fields are marked *.

*