A KSC-látogatás bejegyzésben említettem, hogy az űrmóka után meglátogattuk Orlandot is.
Igazából csak egy kis esti vizit volt, mentünk kocsival egy kört a belvárosban, majd gyalog is körbejátuk, lévén nem nagy az egész. Csak ebben a pár utcában van “nagyvárosi hangulat”, az arrébb lévő területek már inkább kisváros kinézetűek. Persze ez meg inkább üzleti negyed, szóval éjjel nem nagyon volt élet. Illetve ami volt is, csövesek által volt prezentálva. Elég nagy mennyiségű hajléktalan feküdt az irodaházak környékén és lépcsőin, ilyenkor övék a belváros (és itt még télen sincs para, nem fagynak meg az utcákon). Láttunk pl egy Ford pickup platújára felfészkelt csövest is.
Viszont ennek a résznek tényleg város formája volt, nagy épületekkel (azért nem egy New York-féle felhőkarcoló-erdőt tessék elképzelni!) és nem elhanyagolandó: kocsmákkal. Valamint egy gyönyörű “történelmi belváros”-sal, ami valójában csak egy utca, egy régi vasútállomással (gőzmozdony is van) és klasszikus amcsi épületekkel.
Kb. ennyit láttunk belőle első nekifutásra, majd a közeljövőben remélhetőleg ismét eljutunk arrafele és alaposabban körülnézhetünk. Hazafelé útba vettük Kissemmeet, ami egy érdekes üdülőváros. Minden fényárban úszik, éjfél környékén ezrével vannak a Walmart szupercenterben, és tényleg minden a szórakoztatásra (aka. pénzelverésre) van kihegyezve.
Pár kép a lenti linkre kattintva a bejegyzés többi részében megtenkinthető. Minőséget ne várjatok, éjszaka mobillal fényképezni halál…
u.i.: és persze hatalmas köszönet Bálintnak, aki nem csak megszervezte nekünk ezt az ösztöndíjat, hanem még kirándulni is elvitt bennünket és ebédelni is meghívott, nem is egyszer :)